Több dalban is megemlítik Havannát, most már tudom miért. Sok helyen jártam már a világban, de ilyen különleges és barátságos hangulatú várost nem igazán láttam eddig.

A főváros jelképe, a Capitolium a washingtoni Capitolium másolata kisebb kiadásban. Eredetileg parlamentnek épült 1929-ben:

A Capitolium mellett áll a Színház épülete:

Nagyon hangulatos a rengeteg színes öreg autó, legtöbbjük kb. 50 éves, hihetetlen, hogy ilyen jó állapotúak. Vannak olyanok, melyek fel vannak turbózva klímával, ablakemelővel, hangtechnikával:

Lóg itt-ott ez-az, nem mindegyik ajtót lehet belülről kinyitni, de attól még ez például egy taxi:

Fantasztikus, hogy mindenhonnan szól a salsa, vagy a son, a kubai salsa őse és a belvárosban szinte minden utcában van egy étterem, vagy bár, ahol élőzene várja a betérőket és a zenészek igazán tudják ám mivel nyerhetik el a külföldiek szívét: mindenféle módon kommunikálnak, kacsingatnak, mosolyognak, akár táncolni is felkérik az embert.

Itt egy kis videó erről:

 

Természetesen nem hagyhattam ki, hogy ne táncoljak az utcán, nagyon élveztem, csodás, felszabadító érzés volt ez egész napot ilyen laza, kellemes, táncos-bulis hangulatban eltölteni. Ha az ember meghallja a salsát, egyből átjárja valami különös életöröm és én például minden gondomat elfelejtem ilyenkor. Csuda jó érzés volt látni, hogy a helyiek is hasonlóképpen éreznek.

Mindig is foglalkoztatott, hogy vajon tényleg olyan fantasztikus a hangulat Kubában illetve a Karib-térségben amit az ember elképzel a messzi Európában…? Nos IGEN. Tényleg lehet olyan fergeteges társaságba, bulikba csöppenni, amiről azt hisszük, csak a videoklipekben léteznek.  Hálát adok a sorsnak, hogy mindezt átélhet(t)em. Teszek majd fel még videókat a blogjaimba, de amikor az ember csodás élményeket él át, inkább megéli és nem az jut először eszébe hogy le kell videóznia, ezért sajnos a legszuperebb bulikat nem örökítettem meg, de ez a két videoklip számomra visszaadja a hangulatot:

 

 

Elmondható, hogy az ember úgy érzi, itt igazán otthon van, mert nagyon vendégszerető és kedves, beszédes mindenki, barátságot kötni itt aztán igazán könnyű. Akkor is, ha nem beszéli az ember a spanyolt, ami számomra a legszebb nyelv a Földön.

A kubai férfiak nagyon tudják hogy kell bókolni, tisztelik és imádják a női nemet. Ha valaki vagy valami tetszik nekik nem igazán rejtik véka alá…:)

A két leghíresebb bár Havannában, ahova Hemingway, az író sokat járt koktélozni, az a Floridita és a La Bodegita del Medio.

A Bodegita nagyon pici, alig lehet benne elférni, mert mindig rengeteg a turista:

Az emberek az utcán élik a mindennapjaikat, hangosan kiabálnak egymásnak, szomszédolnak, dominóznak vagy éppen a házuk előtti járdán üldögélve csak úgy bámulják az utcai forgatagot.

Mondjuk ettől a nagyon hosszú, boszorkány-körmű jósnőtől kicsit kivert a víz, nem mertem nagyon közel menni hozzá:

Az épületek nagy része renoválásra szorul, de így is nagyon érdekes és hangulatos az „Ó-Havanna”. Valahogy egyáltalán nem hiányoztak se a plázák se a McDonald’s. Tény, hogy az utcák eléggé szemetesek, az épületek legtöbbször omladoznak és meglepő, hogy normális boltot alig látni, már a fodrászatba is élmény volt lopva benézni, annyira más kép fogadott, mint amit megszoktam.

Sok helyen nincs víz, szappant nem szokás használni és ha van a mosdóban WC papír is, sőt mindez együtt, az már aztán igazán menőnek számít. Meglepő módon, mindezek ellenére a kubaiak nagyon tiszták, igényesek és kellemes a megjelenésük, sőt mondhatni igen divatosak.

Pedig Kubában nem könnyű ám az élet, krónikus áruhiány van, nagy a szigor minden téren, jegyrendszer van még mindig, nagyon alacsonyak a fizetések és sok a korlátozás, de a helyiek mégis mindig mosolyognak. Az az életfelfogása a legtöbbjüknek, hogy ma ma van és ki tudja mi lesz holnap! Hozzuk ki a legtöbbet a jelenből, örüljünk a zenének, a táncnak, egymásnak!

A kubai rendőrök köztudottan szigorúak, a kubaiakat gyakran ellenőrzik, ha turisták társaságában látják őket. Nem nagyon engedik azt sem, hogy lefotózzák őket. Nem tudom miért, de velem most kivételt tettek:

Az iskolásoknak egyenruhában kell járniuk és sokuk nyakában ott a piros nyakkendő:

A kubai zászló mindenhol ott lengedezik és a hősök arcképe és neve is sok helyen látható:

Havanna a mellett, hogy  történelmi emlékekben gazdag, sok lehetőséget ad a szórakozásra, a kikapcsolódásra is.

Nőnap alkalmából például esti utcabált rendeztek. Az éttermek kitelepültek a Malecon-ra és énekesek, táncosok szórakoztatták az embereket, hangulatos volt. Egy újabb utcai táncos élményben volt részem:

A remek kis városnézés után egy nem annyira remek utazás várt rám extrém körülmények között. Mivel négyünknek, akik a Karib-szigetekről jöttünk egy francia táncos csapathoz kellett, hogy csatlakozzunk, ezért Havannából el kellett jutnunk Santiago de Cuba városába. Előző nap elmentünk a buszállomásra buszjegyet venni, de sajnos elfogytak a jegyek és csak 3 nappal későbbre kaptunk volna, így nem volt mit tenni, taxival kellett mennünk. Előzetesen úgy egyeztünk meg négyen, hogy este 10 órakor indulunk. Délután 5 óra tájban épp indultam volna a városba vásárolni, illetve enni valamit, de gondoltam megkérdezem a többieket, hogy ők csatlakoznak-e esetleg hozzám. Nos, ekkor tudtam meg, hogy a taxi 5, azaz öt perc múlva érkezik. Pont öt órával hamarabb, mint ahogy megbeszéltük. Elfelejtették megemlíteni… Így vacsora helyett eszeveszett pakolás és szentségelés volt a programom. Még szerencse, hogy véletlenül feltettem ezt a kérdést, mert ha szó nélkül elmegyek csavarogni, szerintem simán kitelt volna tőlük, hogy otthagynak. Mikor szóvá tettem, semmiféle megbánást, elnézést vagy egyéb érzelmet nem fejezett ki irányomban harcias hölgyemény utastársam, aki magához vette az irányítást a szervezési kérdésekben.

Nem túlzok, ha azt mondom, ez volt életem egyik legrosszabb autós utazása és nem azért, mert 13 óra hosszú volt. Balról fent említett nőtársam tehénkedett rám, olykor horkolva, amit még simán elviseltem volna, de sajnos iszonyúan hamisan is énekelt, sőt inkább dünnyögött rendszertelenül, jobbról pedig egy férfi utastársam tapsolt. Ő annyira szerette a ritmust, hogy még véletlenül se ütött rá. Eleinte élveztem ezt az utazó cirkuszt, mert simán elmehettek volna egy stand-up showba fellépni ezzel a műsorral, de miután láttam hogy ők nem poénkodnak, hanem valóban ezt tudják és még élvezik is, kissé feszült lettem és azon gondolkodtam, vajon a fülhallgatóm hangereje elég lesz-e ahhoz, hogy mindezt a borzalmat elnyomja. Mert ugye ha itt a Karib-térségben zene szól, akkor az aztán szól rendesen, főleg az autókban. Harmadik utastársam viszonylag normálisnak tűnt, de ő meg olykor annyira szörnyű dalokat játszott, hogy mindig szólnom kellett, kicsit halkítson rajta, mert aludnék vagy pihennék.

Itt is vannak ám magas lakóházak a tengerpart mentén 8 km hosszan elnyúló Malecon mellett:

Az út közben végig iszonyú fejfájás gyötört, mert a sofőr láncdohányos volt és az autóból folyamatosan erős benzinszag áradt. Mivel végig le volt húzva az ablak a cigizés miatt, fáztam is rendesen. De mindez semmi volt ahhoz képest, amit a hátamban éreztem, mert én ültem középen, így a hátamat totál kicsinálta a borzalmas kátyús út, többször erősen beütöttem és sokszor akkora hangos és erős dübbenéseket hallottam, hogy azt hittem kitört a kocsi tengelye vagy kiesett a kerék. Jó párszor meg is álltunk, mert a kátyúk miatt a kerék feletti karosszéria elmozdult és furcsa zaja volt. Az már csak hab volt a tortán, hogy többet kellett fizetnünk, mint amiben megegyeztünk, mert bárénekesnő utastársam most sem volt elég körültekintő és egyértelmű a kommunikációban. Nos reggel 6 óra körül meg is érkeztünk Santiagoba, én kissé leharcolt testtel és idegrendszerrel.

A bicitaxival vajon mennyi idő lett volna? 🙂

Folyt.köv.