Azt hiszem jobb, hogy csak most, utólag olvastam el, hogy a citromcápák is támadtak már emberre. Mondjuk ha hamarabb tudom, akkor sem hagyom ezt ki, mert imádok sznorkelezni, alig várom mindig, hogy élőben nézhessem a tengeri tévét! Guadeloupe jobb szigetfelének aljáról, Saint-Francois városából lehet eljutni kb. 10 fős motorcsónakkal, 80-90 EUR költséggel (ami egy kiadós étkezést is magában foglal), kevesebb mint egy óra alatt Petite-Terre szigetére, amely 1998 óta természetvédelmi terület.

A speedboat elég gyors, 50-60 km/órával szeli a hullámokat, rendesen dobál, a vezető kaján vigyorgásával kísérve…:) így tengeri betegeknek nem ajánlott. A víz folyamatosan becsap, szóval érdemes már eleve fürdőruhára vetkőzni és a hajón adnak egy esőkabátot, ami tényleg kell…:)

Mi ezzel az Xtrem nevű kék hajóval jöttünk, tényleg elég extrém volt:

Itt érintetlen a természet, a két szigetfél lakatlan és a turista forgalmat is erősen korlátozzák, hogy megóvják a szigetet. A tenger csodálatosan tiszta és persze meleg, ahogy itt szinte mindenütt.

Nagyon érdekes, hogy a kisebb citromcápák szeretik a sekély vizet és bár gyorsak és szemfülesek, ha nagyon figyelünk, már a partról ki lehet szúrni, ha közelednek. Mikor mi ott voltunk, a nagyobb cápák a hajók alatt portyáztak csapatokban. Óriási élmény volt, mikor először húzott el előttem egy kisebb cápa, majd az is, amikor a nagyobbakat megpillantottam. Izgalmas volt a várakozás és az, hogy tényleg nagyon közel lehetett úszni hozzájuk. Kissé beparáztam, mikor észrevettem, hogy a kirándulás alkalmával valami megvágta a lábamat, így vérzett és bennem volt egy kis para, hogy esetleg a cápaösztön beindul valamelyik fejlettebb egyednél. De a kapitány megnyugtatott, hogy nem kell ilyesmitől tartani, errefelé nem szoktak támadni a cápák. Legalábbis ezek nem. A neten nem ezt olvastam, de én a tapasztalt rókáknak jobban hiszek.

Az tetszett nagyon ezen a helyen, hogy nem kellett hosszú időt várakozni arra, hogy cápát lásson az ember, hanem folyamatosan jöttek és mindenfelé lehetett velük találkozni. Elég gyorsak, ezért nagyon kellett figyelni, még a sekély vízben is egy pillanat alatt el tudtak tűnni, ha úgy akarták, de voltak olyanok is, amelyek, úgy éreztem, mintha kíváncsiskodtak volna körülöttünk és ráérősen köröztek nem messze tőlünk.

Itt egy videó a citromcápáról, amivel mi találkoztunk:

 

A sziget telis tele van leguánokkal, nagyon különleges érzés, hogy lépten nyomon találkozik az ember ezekkel a fura kis élőlényekkel, ráadásul több színben és formában. Remekül beleolvadnak a környezetbe, így nem mindig könnyű kiszúrni őket, ha nem éppen előttünk haladnak el jellegzetes csámpás mászásukkal, ami amúgy szerintem irtó aranyos.

Neonzöld, te vajon kiszúrnád?

Ott jártunkkor épp belecsöppentünk pár heves harci és egy szerelmi jelenetbe:

A szigeten teknősök is élnek, azokat is láttunk a vízben. Azoknak is ajánlott a felszíni búvárkodás, akik nem annyira gyakorlottak, mert végig bólyák jelzik merre érdemes úszni és ezután a sodrás elvisz végig a parttól nem olyan messze, így még úszni is kényelmes és nem annyira mély a víz.

Amíg elmentünk megnézni a szigetet és világítótornyát, illetve a szép nagy sziklákhoz verődő erős hullámokat, addig a Kapitány csodás ebédet rittyentett nekünk, volt ott minden mi szem-szájnak ingere, rumba áztatott ananász, sárgadinnye, isteni finom limeban pácolt dorade hal, grillezett hal, csirkecomb, saláták, sült banán és persze az elmaradhatatlan rum és a helyi gyümölcslék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sütőrács tisztítását a rákok oldják meg. Mindenkinek jó. Nekünk nem kell mosogatni, nekik meg remek táplálék a maradék:

Én mindenkinek ajánlom ezt a kirándulást, mert életre szóló élmény. Fantasztikus érzés, amikor az ember részese lehet a tenger alatti világnak. A sokféle gyönyörű és különleges halon kívül én is láttam már a Karib-szigeteken murénát, ráját, tintahalat, polipot, tűzhalat (a nagy tüskés! vigyázat! mérgező!), medúzát és persze nagy barrakudákat, amiktől jobban megijedtem, mint a cápáktól.

Itt egy szuper jó videó Petite-Terre tengeri élőlényeiről: