A Salsa iskolám fellépésére kerestem zenéket, néztem videó klippeket és totál magával ragadott a latin életérzés, úgy mint még sosem. Azt éreztem, hogy nekem ezt át kell élnem, látnom kell, hogy valóban milyen is a karibi térségben a táncos világ. Minden nap éreztem ezt az égető vágyat, néztem a remek táncosokat és ábrándoztam arról, hogy több hónapig valami egzotikus helyen éljek.

A zenének és a táncnak tényleg sokkal nagyobb szerepe van az életükben, mint nálunk? Miben más az ottani táncos élet? Tényleg sokkal muzikálisabbak az átlagnál? Vajon ugyanúgy táncolják a salsát és bachatát mint mi Európában? Ezek a kérdések foglalkoztattak leginkább.

Persze elhessegettem az ábrándokat, hisz olyan valószerűtlennek tűnt, hogy visszamenjek hosszabb időre a tavalyi, csodálatos de drága vitorlázós nyaralás után a Karib-szigetekre. Aztán egyik nap jött a gondolat, hogy tulajdonképpen mi is akadályoz meg abban, hogy valóra váltsam életem egyik álmát? Miért is nem teszem meg? Rájöttem: félek a bizonytalanságtól és sok minden mástól is. Mi lesz, ha nem tudok megélni és nem találok munkát? Mi van, ha senki sem vár majd a reptéren? Hogy fogok ott közlekedni mikor minden új? Vajon biztonságos a sziget egy egyedülálló szőke nőnek? Sokat hallgattam már jó ideje önfejlesztő anyagokat, amikben folyamatosan azt hallottam, hogy minden lehetséges, amit igazán akarunk. Így sokat dolgoztam lelkileg azon, hogy kitaláljam mit is szeretnék pontosan és higgyek is benne, hogy elérhetem. A félelmeimről írtam egy jó hosszú listát, majd egyesével megvizsgáltam, mennyire van alapjuk és igyekeztem ezeket pozitív megerősítésekkel helyettesíteni.