Kivételesen a mostani bejegyzésem nem a csodás, hanem a kevésbé jó, sőt idegesítő karibi dolgokról fog szólni.

Nyilván egyediek vagyunk, van akit bizonyos dolgok kevésbé zavarnak, mint másokat, de alapvetően amiket most fogok felsorolni, az szerintem majdnem minden magyar embert zavarna, vagy azt, aki nem itt nőtt fel Guadeloupe szigetén.

De az is igaz, hogy minden rosszban van valami jó, én ebben hiszek. Esetemben például az, hogy sokkal lazább lettem és az igazán fontos dolgoknak tulajdonítok leginkább jelentőséget, a felesleges aggódás és mindennapos idegeskedés rossz szokását elhagytam. Az apró dolgoknak eddig is tudtam örülni, de itt még inkább elkezdtem érezni azt, hogy az élet szépségét egy-egy jelenben megélt apró pillanat is meg tudja adni. Szinte mindennapos jelenség, hogy ok nélkül mosolygok boldogan, például amikor vezetek a pálmafákkal övezett úton és simán dalra fakadok közben.

Na már megint arra kezdek kanyarodni, hogy tulajdonképpen még a rossz dolgok is jók, szóval gyorsan el is kezdem a felsorolást, még mielőtt átírnám a blog címét valami kellemesebbre…:)

1. VÍZ HIÁNY – az egész szigeten időnként előfordul, bizonyos helyeken pedig még gyakrabban, hogy elzárják a vizet rendszeresen, akár napokra is. A vízvezetékek nagyon öregek és cserélik őket, állítólag ezért. De a valódi szituációt senki sem tudja, hogy valaha meg lesz-e ez oldva. A legdurvább az volt, amikor a lakótársamnál 1 hétig nem volt víz, persze talán 1-1 órára volt, de akkor nem lehetett minden elmaradt dolgot elvégezni. Szerencsére én ekkor Kubában voltam, persze ott is többször előfordult a vízhiány. Mindenki tárol vizet otthon valamilyen formában, az ilyen esetekre. A szállodákban, apartmanokban pedig víztároló biztosítja azt, hogy mindig legyen víz.

2. SZÚNYOGOK, BOGARAK – mindennapos küzdelmet folytatok ellenük és van amikor ők győznek. Kénytelen vagyok magamat fújkálni, amit már nagyon unok, olykor el is felejtem és nem is biztos, hogy túl jót tesz ez a bőrömnek. A ventilátort és a légkondit nem csípik, így még ezekkel szoktam operálni. Mivel zikát és egyéb betegségeket is terjesztenek a szúnyogok, ezért érdemes tényleg odafigyelni hogy elkerüljük a csípésüket, amennyire lehet. Szúnyogirtók közül az ittenit érdemes beszerezni gyógyszertárban, ami a trópusi fajtákra is jó. A csótányok itt mindenütt feltűnhetnek, rendszeresen, még alapos takarítások ellenére is. A gondom főleg az velük, hogy még szállni is tudnak és valahogy mindig szimpi vagyok nekik, amit én annyira nem díjazok, mert nem vágyok a társaságukra. A minihangyák a legidegesítőbb bogarak, mert irtó gyorsak, ha egyetlen miniatűr morzsa marad bárhol, egyből elözönlik a konyhát, de van, amikor étel sem kell hozzá, mégis jönnek. A többi este érkező szálló „vendég” miatt pedig majdnem mindennap kell sepregetni vagy porszívózni, ha nem zárom be a ház ajtaját sötétedéskor. A meleg miatt pedig a szemetesben lévő zöldség vagy gyümölcs maradékból pár nap alatt is akár szép kövér kukacok fejlődhetnek ki, melyek olykor ki akarnak törni a kuka sötét verméből.

3. IZZADÁS – én konkrétan még a szaunában is csak kb. 10 perc után kezdek el minimálisan izzadni, na de itt olyan párás a levegő, hogy sokszor még egy ruhát is nehéz felvenni. A szűk farmerral már régóta nem próbálkozok, de ha egy elegánsabb ruhát szeretnék viselni, akkor ahhoz feltétlen kell, hogy a közelben legyen egy ventilátor, aztán pedig légkondi az autóban, különben ha süt a nap, akkor szó szerint leolvad rólam. Nyilván augusztus a legmelegebb hónap, így most testközelből nyilatkozok erről, télen például teljesen kellemes a meleg. Ma például azt éreztem, hogy még a szemhéjam is izzad!

4. KISZÁMÍTHATATLAN ESŐ – ezt csak a tények miatt vettem bele a listába, egyébként engem ez már egyáltalán nem bosszant. Sőt, volt, hogy kifejezetten érdekes élmény és érzés volt a meleg eső, amikor jó alaposan elkapott. Az más kérdés, hogy az emberek az autókban totál hülyének néztek, mert nem szálltam be hozzájuk a felajánlásuk ellenére. Pont közel voltam az otthonomhoz és ezért sem zavart annyira, hogy csurom vizes lettem. Itt viszonylag gyakran esik az eső, de a hurrikán szezont kivéve alig lehet észrevenni, mert legtöbbször 5-10 percig tart, illetve ha este vagy hajnalban esik, akkor talán észre sem veszem. A másik dolog, hogy szinte egyből utána kisüt a nap, nincs napokig rossz idő és sötétség. Az pedig külön vicces, amikor a tengerparton ér utol és akkor mindenki gyorsan behúzódik egy közös fedél alá, ez valahogy hangulatos tud lenni.

5. GYORS ELHASZNÁLÓDÁS – a párás idő és a tenger közelsége (a só) miatt is minden sokkal gyorsabban használódik el, mint például nálunk. A fürdőruhám fém része, a táskám cipzárja, a cipők mind nagyon hamar áldozatául estek az itteni klímának. Nem tudom, hogy főleg ennek köszönhető-e, de sajnos a házak, épületek átlagos kinézete, színvonala és a belső terek berendezése, igényessége is eléggé eltér attól, amit otthon megszoktam. Volt, hogy egy kutyát tartó nővel együtt kerestem itt albérletet és olyan igénytelen, undorító lakásokat láttunk, hogy elképesztő. Az autók és az eszközök is hamarabb rozsdásodnak.

6. ANGOL NYELV HIÁNYA – hiába vagyok az Európai Unió államában, elég kevesen beszélik az angolt, vagy ha beszélik is valamennyire, nem igazán szeretik használni. Az éttermekben, a hivatalokban ritkán van angolul feltüntetve a szöveg. A munkavállaláshoz is sajnos elengedhetetlen a francia nyelv ismerete a legtöbb esetben. Bár a barátaim nagy része beszél angolul, eleinte voltak nehéz szituációim a francia nyelv ismerete nélkül.

7. BÜROKRÁCIA – itt banki, biztosítási vagy egyéb hivatalos ügyet intézni egy rémálom, ebben többen megerősítettek. Sajnos bizonyos rendszerek nagyon elavultak, az ügyintézők lassúak, a rendszerek nem elég modernek és sokszor még egy nem válaszra is hónapokat kell várni. Legutóbb egy hivatalban 2,5 óráig tartott a regisztrációm, pedig volt valaki velem, aki fordított, de nem voltak egyértelműek a kérdések, hogy pontosan mire vonatkoznak külföldiek esetében és az ottani hivatalnokok sem igazán voltak képben.

8. ELTÉRŐ MENTALITÁS / MEGBÍZHATÓSÁG – többször írtam már olyan esetekről, amikor a megbeszélt találkozóra egyáltalán nem jött el az illető és még csak nem is jelezte. Ráadásul ezt többször is képes volt eljátszani. El kellett fogadnom, hogy ez sajnos itt bizonyos embereknél szinte természetes és ez nem jelenti azt, hogy az illető nem tisztel, vagy nem kedvel. Mivel mindenki nagyon udvarias és kedves, sajnos nem mindig lehet leszűrni mikor van az a szituáció, hogy nem akarnak elutasítani, ezért mindenre igent mondanak, de amikor a tényleges cselekvésre lenne szükség, akkor egyszerűen nem lehet elintézni az adott dolgot, mert vagy nem elérhető az illető, vagy mond valami ürügyet, miért halasztódik a dolog. Jó párszor jártam úgy sajnos, hogy megállapodtunk a tánctanításról, mikor, hol, mennyiért, tartottam egy sikeres bemutató órát is, de a tanfolyamom sohasem kezdődött el.

9. SZAKADOZÓ, LASSÚ INTERNET – számomra ez a legrosszabb dolog az összes közül. Lehet, hogy azért, mert megszoktam, hogy Budapesten azért mindenütt gyors és megbízható az internet. Itt hiába van wifi, sokszor még az is óriási ingadozásokat produkál. A mobil internet szolgáltatók között is nagy a különbség, a jelenlegi Digicel előfizetésemben szereplő több gigás netem hol megy, hol nem, eléggé megbízhatatlan, ami eléggé nagy gond, amikor mondjuk nem, vagy késve kapok meg egy fontos üzenetet. Ezek a problémák olykor eléggé megnehezítik és lassúvá teszik a blog írást például, amit nem igazán díjazok. De még mindig sokkal jobb itt az internet, mint pl. Kubában.

10. …ÉS HOGY MINDEZ MÉGIS HIÁNYOZNA, HA NEM ÉLNÉK ITT…:)