Több, mint 10 éve kezdtem el salsázni és azóta ábrándoztam arról, hogy egyszer majd eljutok Kubába. Legalább 5 utam hiúsult meg az évek alatt, de most már hálás vagyok a sorsnak, amiért így történt. Több mint két éve itt köröztem a Karib-szigetek környékén, mint 1 sas, reménykedtem hogy innen csak könnyebb eljutni Kubába. A mostani tényleg életre szóló élmény volt, speciálisan táncosoknak szervezett, így tényleg megérte a várakozás és anyagilag is sokkal jobban megérte, mintha Budapestről indult volna normál szervezésben. A tánc, a salsa megváltoztatta az életemet nagyon jó irányba. Pedig legelőször 10 évvel ezelőtt nagyon nehezen bírtam magam rávenni, hogy az előző napi bulizás után fáradtan, egyedül elmenjek kipróbálni ezt a táncot. A tanfolyamra két furcsa srác jelentkezett csak rajtam kívül és már a gondolatától is rosszul voltam, hogy velük kell eltöltenem a következő egy órát. Ez az óra elmaradt, de hála Istennek adtam még egy esélyt a dolognak és egy másik csoportba csatlakoztam be. Igencsak meglepődtem, amikor kiderült, hogy a salsa alaplépéseket én már 5 éves korom óta táncolom, csak úgy érzésből.

Nos, az utam remekül indult, mivel ismertem a pilótát és a stewardest, így VIP-ként bántak velem.

Az USA-ban, Floridában kellett átszállnom, amire kb. 4 órám volt. Amikor megláttam az iszonyatosan hosszú sort az útlevél ellenőrzésre, nagyon elsápadtam. Neten megcsináltam az amerikai vízumot, ennek ellenére ugyanazokra a kérdésekre kellett kitölteni még 1 papírt, plusz a reptéren megint csak kb. ugyanazokat be kellett írni egy automatába, ujjlenyomattal együtt, amit a konkrét ellenőrzéskor szintén megismételtek. Több mint 2 órát várakoztam a sorban állva, még a mobilt sem engedték használni.  A csomagom megtalálása sem volt egyszerű. Nem volt már kiírva a járatom, mivel gondolom nagyon nagy volt a késés, így az egyik sarokba hajítva találtam meg, a fülénél el volt szakadva és az ügyintézők kiabálták a szigetem nevét, úgy találtam meg végül, de ez tényleg egy (rossz) vicc volt. Egy technikai probléma miatt nem kaptam meg e-mailen a beszállókártyámat, így nem tudtam, hogy melyik terminálról megy tovább a járatom és azt sem tudtam hova érkezem. Számomra nem volt egyértelmű a reptéren a kiírás merre van az arra és aznap mindenki nagyon feszült volt és kapkodott össze-vissza, arról nem is beszélve, hogy rossz helyre irányítottak, egy iszonyú hosszú sor állt a buszra várva, de mint kiderült, az nem a terminálok között járó busz volt. Még szerencse, hogy hallgattam a megérzéseimre és több embert is megkérdeztem, így nagy nehezen megtaláltam a megfelelő buszt az én terminálomhoz. Majd 1 órával a gép indulása előtt érkeztem meg, ugyanannak a reptérnek a másik termináljához, de már a becsekkolást sem engedték. Ott álltam megsemmisülve életemben először Amerikában és nem tagadom, elsírtam magam. Senkinek sem kívánom azt az érzést, amit akkor ott átéltem, a totál elveszettség és reményvesztettség megbénított és alig tértem magamhoz, hogy mindez velem történik. Persze a szigorú főnöknőt ez egyáltalán nem hatotta meg, pedig már könyörögtem, hogy engedjen fel, mert vár a csoport rám és Kubában kommunikálni iszonyatosan nehézkes. Nem volt mit tenni, kaptam egy másik jegyet a másnapi gépre.

Amerikából ügyet intézni egy európainak nem olcsó mulatság, így a telefonálgatásaimmal elég gyorsan búcsút inthettem a jó drága telefonfeltöltésemnek. Hála Istennek találkoztam egy kedves amerikai nővel, aki megengedte, hogy a telefonján felhívjam a légitársaságomat Amerikában. Mivel ő is rohant, csak a jó sorson múlott, hogy épp még el tudtam hadarni a számomat a cégnek, hogy hívjanak vissza. A legjobb barátnőm pedig a magyar biztosítót hívta fel, mivel ekkor már nem volt elegendő egyenleg a telefonomon. Ha ezt az ember nem teszi meg 24 órán belül, akkor nem érvényesítheti a jogait. Kubából meg még nehezebb lett volna, így délután 3 órától 9-ig egyfolytában telefonáltam, ügyeket intéztem, panaszleveleket és üzeneteket írtam. A reptéren iszonyatosan erős volt a légkondi, így az összes felsőt felvettem, amit fel tudtam, a strandtörülközőmbe bugyoláltam magam, vállamra pedig egy másikat tettem, de még így is vacogtam folyamatosan.

Nyilván aki a karibi időjáráshoz van szokva, annak nem tetszik a jégverem feeling, meg nem látom értelmét miért kell ennyire túlzásba esni:

Szerencsére összetalálkoztam egy kedves pasival, aki szintén ott töltötte a reptéren az éjszakát. Nagyon jó fej volt, mivel ezoterikus gondolkodású, mint én, folyamatosan öntötte belém a lelket, vett nekem üdítőt és kicsit jobb kedvre derített. A szobatársam, aki szintén Guadeloupe-ról utazott Kubába, csak egy drágább járattal, nem vette a fáradtságot, hogy írjon nekem, így semmit sem tudtam, hogy hol és mikor fogok tudni találkozni velük másnap. A szervezőknek is írtam franciául, de ők sem reagáltak egy sort sem, így nem annyira voltam boldog… Mondhatnám, tiszta ideg voltam, mert bár volt 2 címem Kubában, nem volt egyértelmű hol lesz a szállásom, mert hiába kérdezősködtem előzetesen, az utastársam nem válaszolt a kérdéseimre. Másnap délután hívott csak fel végül és egyeztettük a címet, ami iszonyú nehéz volt a rossz vonal és a borzalmas angol kiejtése miatt.

A reptéren természetesen mindenhova elmentem, hogy felvetessem a panaszomat, de elhajtottak azzal, hogy nincs erre vonatkozó sablonjuk. Vízumot is újat kellett vennem drága pénzért, mert a zöldet, amit Európában tudunk venni, azt nem fogadták el, csak a pirosat. Életem egyik legrosszabb éjszakáját töltöttem a reptéri padon hibernált állapotban.

A pár órás éber alvás után korán reggel mentem is a vízumért meg a szokásos procedúrákat végigcsinálni. Amerikában nagyon nagy a szigorúság, még a cipőt is levetették a biztonsági ellenőrzéskor. Gondoltam megünneplem, hogy túljutottam a nehézségeken, ezért egy gyorsétterembe vettem az irányt, mert az idegesség miatt szinte semmit se ettem előző nap és nagyon rám tört az éhség. Bár éreztem, hogy nem kellett volna (mert amúgy szinte sose eszek ott) most megtapasztalhattam, miért olyan elhízottak az amerikaiak. A normálisnál kb. négyszer nagyobb, borzalmasan rossz, mű ízű hagymakarikát kaptam, tocsogott az olajban a krumplival együtt.

Amikor végre Kubában az iszonyú hosszú várakozás után megkaptam a csomagomat, megállított egy hölgyemény, hogy töltsek ki még 1 papírt, amit tudtam hogy nem kell, de nem tágított. Ekkor, majd 2 nap ébrenlét után kicsit már kezdett elegem lenni a papírtöltögetésből, így egy cifra magyar káromkodás kíséretében megtettem, de persze spanyolul volt, így kissé idegesen léptem be a kubai földre. A repülőn megismertem egy idős kubai pasit, akivel összefutottam ismét és ő segített kérés nélkül is taxit fogni és kialkudni az árat. Ezután odahívta egy haverját és felajánlotta, hogy tud nekem kubai valutát váltani, amire szintén nem kértem. Miután mondtam, hogy ezt talán nem az utcán kellene intézni, megsértődött és elküldött a francba… mi az, hogy nem bízok benne. Rövid és gyors barátságunk itt véget is ért, mielőtt elkezdődött volna.

Mikor megérkeztem a taxival a megadott címre, nem tudtam bejutni a házba. Aranyos volt a taxis, segített, és a szomszéd segítségével megtaláltuk a szállásadómat.

Ez volt az 1. szállásom Kubában, a Malecon közvetlen közelében:

Kiderült, hogy „kedves” szobatársam barátnője, aki valóban kedves, sajnos nem jön Kubába, így kicsit szomorú voltam.

A tengerpart mentén húzódik a híres Malecon, a nagyon hosszú sétány, ahol este az emberek összegyűlnek beszélgetni:

Egy kevés alvás után a két másik karibi utastársunkkal együtt taxiba ültünk és egy fantasztikus salsa buliba mentünk. Egész éjjel táncoltam, volt élő koncert, meg show műsor, csak ámultam és bámultam a remek táncosokat látva.

Itt egy videó a rózsaszín párduc zenéjére:

A 1830 nevű étteremben mindig van valamilyen műsor :

A koncert fantasztikus hangulatú volt, mindenki nagyon barátságos és laza volt:

 

Hajnal 4 körül meglepetten tapasztaltam, hogy nem tudok bejutni a kapun. Még szerencse, hogy volt segítségem és a szomszédban lévő biztonsági őr felhívta a tulajt, aki beengedett. Ez volt az első napom Kubában és máris túlszárnyalta a buli a várakozásaimat…:)) Folyt. köv. hamarosan…:)