Nos, a repülések nem voltak unalmasak, ugyanis mindkét reptéren jól megvárattak. Párizsban a poggyászomra ragasztottak egy matricát és külön sorba raktak – rákérdeztem mit jelent – mondták, hogy bomba gyanús… no komment. Guadeloupe repterén pedig odajött hozzám a hölgy, aki a fémdetektornál dolgozik és közölte velem, hogy a kollégája üzeni, hogy szexi vagyok.  Mivel igencsak furcsának találtam ezt és nem nagyon reagáltam le, a nyomaték kedvéért még kétszer elismételte. Itt is jó ideig várattak, majd egy fiatal pasi a kézipoggyászomat kezdte el átvizsgálni. Mikor a szép ruhák után jó pár nőies fehérnemű került a kezébe, már nevettünk mindketten, végül elengedett.

Guadeloupe két szigetfele úgy kapcsolódik egymáshoz, mint egy pillangó két szárnya:

Mennyire érdekes az élet, hogy általában kis lépésekkel érünk el valami nagyobb dolgot: én pl. kicsit paráztam mindig a repülésektől, de a célom érdekében kénytelen voltam/vagyok sokat repülni, mivel imádok utazni. Tartottam a tengerentúli úttól, mert majd kilenc óra egyhuzamban, plusz még Párizsig is vagy három, tehát majdnem egy teljes nap utazás. A tavalyi utunk a Karib-szigetekre csodás volt: kilencen utaztunk egy csoportban és végig bohóckodtunk, fel sem tűnt a sok idő. Ezután Portugáliába életemben először egyedül repültem, így a kettő tapasztalat elég volt ahhoz, hogy ezt most bevállaljam. A legjobb barátnőm kivitt a reptérre és ott volt velem amíg becsekkoltam. Fantasztikus, imádni való egyénisége sok erőt adott és megadta a szuper alaphangulatot, ezért nagyon hálás vagyok neki.

Este érkeztem meg nagy izgalommal, de lehervadt a mosoly az arcomról, mikor szállásadó barátomon láttam milyen gondterhelt. Az autója elromlott,  ezért kölcsön autóval jött ki értem a reptérre, így több helyre is el kellett még menni visszaadni az autót és kérni egy másikat. Vagyis az egész napos utazás után még nagyon hiányzott egy kis extra, késő esti városnézés. Majd leestem a székről a fáradtságtól, de ő még a legjobb barátjával vígan dumcsizgatott, míg én csak egy ágyra vágytam, hogy végre aludhassak. Ágy nem volt, csak egy nem túl szimpi matrac, kosz, meg rendetlenség, de hamar álomba merültem.

Másnap indult az őrület, mert mint kiderült, ezt a városi lakást a családja el akarja adni, ő meg hogy közel legyen a munkahelyéhez, ugyanabban a városban akart bérelni házat, ahol dolgozik. Szóval az otthoni költözködés után most jött egy újabb. Mindezt egy szimpla terepjáróval, számtalan körben megoldva. Mint nő, nem igazán örvendeztem, hogy nekem kellett lecipelni az 1. emeletről a nehéz bútorokat, a sütőt és minden mást, egy férfi barátja helyett, de nem volt mit tenni, segítenem kellett, mert úgy tűnt, hogy ezt ő remekül eltervezte a szállásért cserébe.

Ebbe a házba költöztünk a gettóból:

Ekkor szembesültem a karibi életfelfogással először. Itt sokkal lazábban élik az életet és ez kihat sok mindenre. A barátomnál ez abban nyilvánult meg, hogy nem takarított, mert elpocsékolt időnek tartotta és a legtöbb dolgát a földön tartotta, hiába raktam máshova szépen összehajtogatva, legközelebb is ott találtam, így egy idő után feladtam a küzdelmet.

Mondjuk nem is nagyon lett volna hova pakolni, mert csak egy kis szekrénye volt és abban az én cuccaim épphogy elfértek. Próbáltam úrrá lenni magamon ezt az igénytelenséget látva, mivel fel voltam készülve rá, hogy egy totál más kultúrába csöppenek. Hihetetlen, de az igénytelenségnek van előnye is. Most a költözésnél ruhát, edényt, kozmetikumot és minden egyebet ömlesztve pakolt be dobozokba, így nagyon gyorsan ki tudtuk üríteni a lakást. Az más kérdés, hogy jó pár dolog kifolyt meg ráfolyt a ruhákra. Ekkor még nagyon sokkolt, mikor egy megkövesedett gyíktetemet találtam a nappaliban, illetve amikor másnap egy mabuja (karibi gyíkféle) lebegett holtan az üdítős pohárban.

Az, hogy csótányok mászkáltak a lépcsőházban és a konyhában, már meg sem lepett. Reménykedtem benne, hogy az új ház ahova költözünk, tisztább és igényesebb lesz, még ha a dzsungel szélén is van. Nos, annyiból jó volt, hogy frissen volt festve a ház. Ott álltam a totál üres házban, ágy, hűtő, mikró, szekrények nélkül. De legalább volt egy kanapé és egy asztal, illetve a teraszra is ki lehetett ülni.

Lehetőségem volt visszaemlékezni szép korai diákéveimre, amikor mindent kézzel mostam, ugyanis mosógép az nem volt. Ahhoz, hogy elviselhető legyen az új házban lakni, napokon át takarítottam mindent, szó szerint. Úgy éreztem magam, mint Hamupipőke, ugyanis a lakótársam elment dolgozni és otthagyott autó, étel és víz nélkül az üres házban, bolt csak nagyon messze volt. A csapvíz nem annyira egészséges itt, mert a vezetékek öregek és rossz állapotúak, de kénytelen voltam azt inni legtöbbször. Minden egyes konyhai eszközt elmostam, mert egyéb esetben hozzájuk sem nyúltam volna. Még életemben nem láttam olyan undorító konyhai eszközöket és hűtőt, mint itt: nem mertem semmit beletenni, még a vizet sem volt gusztusom, így meleg vizet ittam eleinte. A kipucolása jó pár óráig eltartott. Vicces volt, mikor mondta kedves barátunk, hogy valahogy nem tetszik neki az a szag, ami a fagyasztóból árad… nem csodáltam, nekem se…

Ez volt a konyhánk, minimál stílusban:

A legelső házban töltött éjjel elég sokkoló volt, ugyanis a kádban tanyázott egy tenyér nagyságú pók és másutt kisebbek is, na nem mintha én abba a kádba valaha is képes lettem volna belemenni, de ugye a fürdőszobában volt, így rettegve léptem be minden alkalommal.

Szerencsére volt egy jobb napokat látott zuhanyzó is, ahova nagy nehezen beálltam, szigorúan papucsban. Kissé meglepett, mikor pár nap múlva egy igen szépen fejlett döglött csótányt találtam a fürdőben. Az jutott eszembe, mi lehet itt, ha még a csótány is feldobja a talpát??? Elmondhatom, hogy minden egyes napra jutott valami remek kis meglepetés: újabbnál újabb bogarakat tanulmányozhattam és a falakon cuki hüllőfélék mászkáltak állandóan.

Egyik este egyedül pakolásztam egy kisebb szobában és különös neszre figyeltem fel. Felnéztem és tőlem fél méterre elkezdett vadul körözni egy denevér. Hirtelen nagyon megijedtem, mert erre azért nem számítottam. Gyorsan és alacsonyan repült, féltem nehogy beleszálljon a hajamba. Alig  bírtam kitessékelni a házból, egyszer újra vissza is jött. Nekem, mint tisztaság és rendszerető embernek, nem volt egyszerű, hogy minden egyes alkalommal undorral és félelemmel vegyes érzéssel léptem be a konyhába és a fürdőbe, hogy vajon most mit találok a kövön vagy a falon. De mindenhez hozzá lehet szokni. Két hét után szinte már fel se zaklatott, hogy csótány volt a fogmosópohárban. Nyilván azért, mert nem az enyémben volt. De jó hogy nincs fogmosópoharam! Volt még egy vígjátékba illő jelenetem. A hálóban találtam egy óriási, nagyon hosszú lábú pókot, amit porszívóval próbáltam volna eltávolítani, de totál ellenállt, meg se kottyant neki. Ráfújtam az összes rovarirtó szert amit találtam, de vígan elvolt ezután is. Egy kisebb hadművelet keretében végül rá tudtam tessékelni valamire,  így mint egy őrült szaladtam ki vele a kertbe.