Egyik alkalommal sikerült megnéznem a régi főváros, Pointe-a-Pitre bevásárlóutcáit, központját, piacát és több gettónegyedet is láttam, ahol nem szívesen sétálgattam volna, sőt még fényképezni se mertem. Ha valaki megkérdezné, ajánlanám-e turistáknak a várost, akkor azt mondanám csak kis időre, bizonyos helyeket. Számomra kifejezetten csalódás volt. Kivéve a bevásárlóutcát, mert ott aztán mindent lehet kapni, méghozzá jó áron. Az már más kérdés, hogy  amikor megemlítettem a barátaimnak, hogy egyedül mászkáltam ott, akkor igencsak elcsodálkoztak és azt tanácsolták, máskor ne csináljak ilyet. De akkor nem volt mit tennem. Egyedül kellett boldogulnom, mert elromlott a telefonom és meg kellett javíttatnom. Az, aki odáig elvitt kocsival kirakott nyitás előtt több mint egy órával, így bolyongtam a környéken és próbáltam kikerülni a gyanús alakokat. Az mondjuk vicces volt, hogy pont ugyanolyan cicanadrágot árulnak a főutcán, mint amilyenben én tartottam a latin fitness óráimat. Ráadásul nagyon olcsón.

Egyébként a legtöbb áru itt brazil meg francia, de azért a kínai is megtalálható. Már 10-15 EUR-tól olyan különleges, szép színes ruhákat lehetett (volna) venni, hogy elámultam. Itt a ruhák sokkal nőiesebbek, a próbababáknak is szép kerek fenekük van, nyilván a ruhákat is erre a testfelépítésre gyártják. Legközelebbi látogatásom alkalmával vettem is jó pár ruhát, amiket imádok.

De most nem hogy venni nem tudtam, még a közelükbe se nagyon tudtam kerülni. Ugyanis szállásadómmal a mi belvárosi sétánk úgy nézett ki, hogy fél órát töltöttünk a horgász és késboltban, fél órát a tetoválószalonban, felet a biztosítónál és felet a férfiruhaboltban, ahol is alkalmam volt megcsodálni a karibi pulóverdivatot!!! 🙂 Számomra ezek dögunalmas programok voltak, de nem volt apelláta, mivel szőkeként nem mertem ott egyedül mászkálni. „Nemtúlkedves” kísérőm egy ugyanolyan pulóvert akart venni, amilyen már van neki, csak másik színben, tele strasszokkal, borzalmasan csicsás volt. Én úgy éreztem, azt várta volna, hogy én vegyem meg neki, mert előtte megint előadta a hattyú halálát az anyagi helyzetéről, miközben tudom, hogy elég jól keres. Ráadásul itt mindig 30 fok körüli a hőmérséklet, este se nagyon hűl le 25 fok alá, csak nagyon ritkán, ezért kissé érthetetlen számomra minek neki még egy ugyanolyan pulcsi. De ezt a talányt valószínűleg sose fogom megfejteni.

Sajnos a piacon sem tudtam bámészkodni, pedig sok ismeretlen zöldséget és gyümölcsöt láttam, de addigra sétapartnerem elfáradt és azonnal haza akart menni.

Ez egy kis sziget, itt szinte mindenki ismer mindenkit. Az emberek nagyon szeretnek egymással beszélgetni, akárhol, akármilyen szituációban, ismeretlenek is simán hosszasan eltársalognak egymással. Nekem ez nagyon szimpi, mert én is nyitott vagyok mindenkire és szívesen elbeszélgetek bárkivel. De ez a mentalitás akkor az én szempontomból nagyon nem jött jól, amikor szinte senkit sem ismertem. A gettóban, ahonnan elköltöztünk olykor egy-egy órát is kellett várnom a melegben az utcán, amíg lakótársam megfelelően kibeszélgette magát a kedvenc haverjával. Semmit sem értettem soha, és szinte soha nem kaptam fordítást, így kicsit zavaró volt ez számomra. Többször előfordult, hogy útközben mindenféle magyarázat nélkül kiugrott a kocsiból és ott hagyott járó motorral 20 percekre, hogy beugorjon a haverjaihoz beszélgetni. No komment…