Az érdekes látnivalók és szemet gyönyörködtető tájak mellett van Guadeloupe szigetének egy olyan vonzereje, ami mindennél többet ér. Az emberek.

Sok helyen jártam és utaztam már a világban, de ilyen kedves, mosolygós, barátságos és életvidám emberekkel mint itt, sosem találkoztam ilyen mennyiségben. A legelejétől fogva mindenki befogadó volt és segítőkész. Biztosan mindenki fejében megfordul, hogy nekem aztán könnyű, hisz fiatal(os) szőke nő vagyok domborulatokkal, amit itt kifejezetten díjaznak. Ez tény, de az a tapasztalatom, hogy nem csak nekem jár mindez, több férfi barátomnak és sok turistának is ez volt a véleménye, akikkel erről a témáról beszélgettem. Szóval alapvetően nagyon hálás vagyok az ittenieknek, hogy ennyi örömet hoztak az életembe, sohasem gondoltam volna, hogy itt a világ másik felén majd ilyen könnyű lesz jó kapcsolatokat kialakítani. Valószínűleg azért is sikerült, mert az én hozzáállásom is nagyon pozitív volt, nem úgy mint például legelső karibi vitorlás utamkor az utastársaimé, akik nem igazán akartak vegyülni a helyiekkel és nekem ez nagy szívfájdalmam volt akkoriban. Na de ha nem így történt volna, lehet hogy nem akartam volna ilyen nagyon visszajönni ide, ezt pótolni :).

Pár napja például egy szórakozóhelyen megismerkedtem egy nagyon hosszú, raszta hajú sráccal, aki annyira jó fej, kedves és barátságos volt, hogy a buli után még a parkolóban beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről és nagy vonalakban az életét is elmesélte. Ő például a Dominikai Közösségben élt (nem Köztársaság, amit sokan ismernek, hanem „Kis-Dominika” ami a szomszédos sziget) leginkább az utcán, nem volt munkája, ahogy sokaknak és mikor az édesanyja meghalt, erre a szigetre költözött és elkezdett munkát keresni és talált is, elment tanulni is, így kapott vízumot és szépen kialakított magának egy remek, becsületes, kellemes életet. Imádja a munkáját, szeret dolgozni, minden nap keményen helytáll, mert szereti érezni, hogy erős és elszánt. Imádom az ilyen történeteket. Nagyon értékelem, ha valaki beavat az életébe, a lelki dolgaiba. A srácnak annyira jó energiái voltak és olyan felszabadultan éreztem magam vele, hogy bár fáradt voltam, alig akartam hazamenni.

Történt olyan is nemrégiben, hogy iszonyatosan leszakadt az ég, úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna és álmomból erre riadtam fel. Az autóm ablakemelője elromlott éjjel így nem tudtam felhúzni az ablakot és szerencsére ez eszembe jutott, mikor magamhoz tértem és rohantam ki, hogy valamivel letakarjam. Nagy szerencsémre találtam egy nagy ponyvát, így azzal le is fedtem. Persze bőrig áztam pár perc alatt is, de mivel még hajnal volt, visszafeküdtem aludni. Később jött a szomszéd, hogy jöjjünk már 1 kicsit. Az óriási szél elfújta a ponyvát, de ő beragasztotta az ablakomat egy nájlonnal. Én csak ott álltam meglepődve, hogy milyen rendes… kérés nélkül megcsinálta, pedig alig ismerem.

A táncos barátaim is csodálatos emberek. Fantasztikus érzés, hogy a táncos közösség teljesen befogadott, mindig van hova mennem, ha netán kicsit magányosnak érezném magam, vagy kedvem tartja táncolni egyet.

Volt olyan az elején, amikor még nem igazán ismertem ki magam, hogy egy táncos barátom végig jött utánam kocsival, hogy megnézze, biztosan hazaérek-e és csak akkor vettem észre, hogy követett, mikor megállt mellettem. Pedig az ellenkező irányban lakott, így szegénynek még jó sokat kellett visszafelé vezetnie hajnalban. Nem kértem erre, nagyon meg is lepődtem. Tudta, hogy rossz a tájékozódó képességem és gondolom látta az arcomon, hogy kicsit gondterhelt voltam. De nem akart semmit, nem akart bejönni hozzám, csak jó éjszakát kívánt és elment.

Nagyon érdekes érzés, hogy a legelejétől fogva olyan érzés van bennem, mintha itt mindenki mindig flörtölne mindenkivel. Mikor még egy kukkot se értettem a franciából akkor volt ez igazán szembetűnő, mert akkor csak a gesztusokat és az arckifejezést tudtam értelmezni. Például egyszer meg is kérdeztem a barátnőmet, miről beszélgetett az előbbi idegennel. Aztán kiderült hogy egyáltalán semmiféle flörtről nem volt szó, még véletlenül se. DE! Itt az emberek imádnak beszélgetni egymással, bárhol és bármikor, bárkivel. A boltban, az utcán simán megkérdezik hogy vagy, honnan jöttél és kíváncsiak is rá. Közben mosolygósak és leginkább viccelődnek, vagy legalábbis tuti, hogy nem kezdenek el a társadalmi problémákról vagy a nehézségeikről beszélni első körben.

Mivel ez egy viszonylag kis sziget, kb. mindenki ismer mindenkit és nagyon könnyű barátságokat kötni, hisz a boltos, a zöldséges egy idő után megismer és nincsenek óriási nagyvárosok hatalmas áruházakkal. Nyilván ennek az a hátránya, hogy a pletykák is gyorsan terjednek, amit többen kiemeltek itt.  Ami még nagyon tetszik itt, az az udvariasság. Az emberek mindenütt köszönnek az utcán, a boltban, nagyon kedvesen és udvariasan, a Hölgyem jelzőt is gyakran hozzáteszik a köszöntéshez. Az emberek itt összetartóak, segítik egymást, tanúja voltam egy esetnek, amikor egy motoros nekiment egy autónak és többen odaszaladtak megfogni az illetőt, aki el akart húzni a helyszínről. Az első pár hónapom alatt nem volt autóm, így totál az ismerőseimre és a barátaimra tudtam csak támaszkodni, hogy bárhova eljussak. Nem egyszer fogalmam sem volt, hogy fogok hazajutni egy másik városba egy buliból vagy rendezvényről, de mindig megoldódott, mindig találtam valakit, aki hazavitt. Ez a segítőkészség itt természetes.

Volt, hogy egy régóta itt lakó brazil lányt csak egy itt élő külföldieknek létrehozott honlapról ismertem, de meghívott ebédre az otthonába és remek délutánt töltöttünk együtt a barátaival. A kisfia nagyon édes:

Amit imádok itt: az a lazaság. Az emberek simán bárhol, bármikor énekelnek vagy táncra perdülnek. Kb. egy hete egy tengerparti bárban vártuk, hogy felvegyék a rendelést, mire kiderült, hogy a barátom jó barátja szintén szenegáli, mint ahogy a felszolgáló lány, így egy laza 10 percet el is dumáltak az asztalnál, aztán egyszer csak felállt a haverom és elkezdett táncolni és énekelni, hogy megmutassa a lánynak, hogy tud afrikai táncot táncolni. Na, hát itt így megy ez…:)  Az autókból rendszerint üvölt a zene és többször ültem már úgy egy-egy sofőr mellett, hogy az énekelt és közben mutogatott, mint egy rapper. Csak csendben jegyzem meg, én is vetemedtem már ilyesmire többször. Ez a férfi például behívott, hogy segítsek neki italt készíteni, amíg az ételeinket megcsinálta és végig hülyéskedtünk, míg ott voltunk. Természetesen meg is hívott minket a Planteur-re, ami  helyi rum és helyi gyümölcslevek finom keveréke.

Számomra ez a sziget maga a csoda: a férfiak hajkoronája elképesztő. Mindenféle extra fonással, csavarással és kreatív mintázattal és persze minimum derékig ér majdnem minden rasztának! Irigylem is érte őket. Lehet, hogy sokan bolondnak tartanak ezért, de nekem mindig nagy élmény, ha látok egy-egy különleges kinézetű embert (márpedig abban itt nincs hiány) és élvezem, hogy totál más kultúrájú közegben élhetek, mindig rácsodálkozok erre és nem hogy taszítanának, hanem vonzanak ezek az emberek. Olykor volt, hogy úgy éreztem magam a tengerparton, vagy egy buliban, mint egy videoklip forgatáson, annyi furcsa ember jelent meg, óriási aranyláncokkal, tetkókkal, mindenféle sapkákban, tarka öltözetekben.

Itt a dzsungel egyik piknikezős területén ünnepeltük egyik barátunk szülinapját:

 

Jelenlegi lakótársam és salsa tanítványom egy áldott jó ember, hasonló különleges figurával eddig még nem találkoztam. Mindig jókedvű, semmi sem tudja felbosszantani, még nekem se sikerült soha, mert megtanulta, hogyan legyen mindig kiegyensúlyozott a történésektől függetlenül és e szerint él. Sokat énekel és olvas, nagyon okos, rengeteget tud a világról, több nyelven beszél, sok külföldi  barátja van és nagyon jószívű, nekem sokat segített itt boldogulni és mindig hálás leszek neki, hogy befogadott az otthonába.

Igen, a szőrös papucsot én sem tudom értelmezni, mert én itt nem bírnék ilyenben lenni egy percig se, de simán előfordul, hogy ő pulóverben és hosszú nadrágban ül, míg én a nyári ruhámban majd megsülök. :))

A helyiek gyakran csinálnak házibulikat és közös étkezéseket a barátokkal, családtagokkal. Sokan települnek ki hétvégén a tengerpartra, vagy a folyó mellé piknikezni. Ilyenkor egy fél tonna kaja és ital kipakolása után kirakják az őrült nagy hangfalakat és mehet is a karibi buli egész nap.

Jó párszor láttam ilyet úton útfélen és volt szerencsém nekem is részt venni egy-egy hasonló buliban, nagy élmény volt:

Többször főztem már én is igazi jó magyar ételeket, lecsót, vagy például rakott kelkáposztát az ittenieknek és mindig nagyon ízlett nekik. Itt például egy szimpla hétvégi ebéd a szomszédokkal dínom-dánomba fordult az istenien jó francia boroknak köszönhetően:

Az itteni nők nagyon divatosan és nőiesen öltöznek, igényesek és gyönyörű cipőket hordanak. Fantasztikusan táncolnak, úgy tudják rázni a feneküket, hogy csúcs. Életkoruk előrehaladtával kissé kikerekednek, de itt ez nem akkora hátrány, sőt. Sokszor igencsak meglepődtem, mikor az átlagos, helyes férfiak nálam 2-3x nagyobb termetű hölgyeményeket ölelgettek lelkesen. A férfiak többsége itt alfa hím, büszkék, határozottak, adnak magukra, stílusosak, állandóan mosolyognak, mert ezzel hódítanak és alapvetően kedvesek, de sokszor szeretik a különc megjelenést.

Sokat sportolnak és nagyon fontos számukra a kinézetük, de nem piperkőcök. Divatosak és még az idősebb korosztály is fiatalosan öltözik és sokkal fiatalabbnak néznek ki a koruknál. Figyelnek az egészséges étkezésre, szinte minden férfi konditerembe jár, sokuknak 40 éves kor felett is kockahasa és kisportolt teste van. Ahogy bókolnak azt tanítani kéne, és egyébként tisztelik a nőket, udvariasak. A ritmusérzéke általában mindenkinek jó, de ami a legfontosabb, hogy a legtöbben érzik és kitáncolják a zenét. Az már más kérdés, hogy a karibi vérmérsékletük miatt otthon olykor mit kapnak… erről nincs információm. 🙂

Természetesen a sok sok pozitív tapasztalat mellett ért engem is egy-egy negatív élmény, például amikor délben sétálva egy fiatal suhanc a fenekemre csapott, pedig totál visszafogottan voltam öltözve smink nélkül, közel a rendőrséghez és a város központjához. Az üzleti életben tapasztalom, hogy kicsit lazábban veszik a dolgokat, mint ahogy az normális lenne, illetve ráérősebben kezelik a megbeszélt dolgokat, olykor „ejjráérünkarramég” hozzáállással, ami nálam párszor kiverte a biztosítékot. Azóta tudom, hogy itt milyen a mentalitás, így a vissza nem hívásokat, az elfelejtett találkozókat a helyükön kezelem és nem bosszankodom annyit rajta, mint eleinte. Sőt, az olykor napokig tartó vízhiányt is viszonylag nagy türelemmel tudom már kezelni.

De alapjában véve tényleg nem véletlen, hogy imádok itt élni. Miért? Itt az emberek alaphangulata átlagon felüli, teljesen szokványos, hogy mosolygunk (akár még magunkban is) és kedvesek vagyunk egymással. Fordított helyzetben nem vagyok biztos benne, hogy a magyarok nagy része barátságosan és segítőkészen fordulna egy karibi ember felé Magyarországon. Szóval van mit tanulnunk tőlük a nyitottság és elfogadás tekintetében.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert úgy alakult, hogy hamar sikerült több igazi jó barátot is találnom, így ritkán éreztem magam egyedül.

Egy francia és egy karibi barátnőmmel lett a legszorosabb a viszonyom, illetve pár táncos barátom is van, akire mindig számíthatok.

Itt a szigeten nagyon sok lehetőség van ingyenes programokon való részvételre és a Facebook segítségével közösségekhez is könnyedén lehet csatlakozni. Én például többek között az English Chat Club-hoz csatlakoztam, akik egy étteremben minden héten akár többször is összejönnek, vagy különféle programokat szerveznek, a szülinapom ünneplését is például velük kezdtem a kedvenc lakatlan szigetemen és remek bulit sikerült összehozni.

Én nagyon bírom, hogy sokszor összefutok ismerősökkel, mert nagyon sok új embert ismerek meg nap mint nap, már csak a tánctanítás miatt is, meg amúgy is szeretek ismerkedni és érdekelnek az emberek, az élettörténetük, a pszichológia.

Őszintén bevallom, hogy pár évvel ezelőttig nem is tudtam, hogy Guadeloupe létezik. Bár szeretem a földrajzot és jó is voltam benne, valahogy Martinique szigete az, ami jobban megjegyezhető, pedig kisebb sziget és még dzsungele sincs. Viszont az itteniek nagy része tudja hol van Magyarország, tudják, hogy ki az államfő és a politikai helyzettel is tisztában vannak, mert mostanában azért a hírekben elég sokszor benne vagyunk.

A szigeten számításaim szerint kb. 10 magyar él. Mivel ritkán mászkálok magyarokkal, a többi magyar nem igazán tudja észrevenni, hogy itt vagyok, mivel alapvetően angolul beszélgetek, vagy franciául gagyogok. Nemrég kint volt nálam két beszédes magyar lány és nevetgéltünk a boltban, erre egy magyar hölgy odajött hozzánk, meg is lepődtünk. Azóta már voltam nála, remekül elbeszélgettünk, ő 40 éve a felesége egy karibi férfinek és boldog házasságban élnek. Van egy kedves magyar család is itt egy gyerekkel már 5 éve, illetve ismerek egy lányt, aki a férjével együtt egy híres éttermet vezet már több, mint 10 éve. A blogom által keresett meg egy másik hölgy, aki szintén hosszú évek óta él itt és egy olyan lány is jó ismerősöm, aki itteni nyaralásán ismerte meg élete párját és azóta is itt élnek, diszkót üzemeltetnek többek közt.

Magyar lányok, egyikőjük azóta már Kanadában él francia párjával:

A Karibi emberek nem csak mondják, tényleg úgy is gondolják, hogy Az élet szép! Minden sokkal könnyebb egy ilyen hozzáállással: