Mielőtt elutaztam a Karib-szigetekre, egy órán át kérdezgettem a telefonos ügyintézőt a lehetőségekről, hogy biztosan legyen internetem és hogy tudjak hazatelefonálni, ha esetleg bármi történik. Egy hétre 2 GB internet kb. 3500 Ft-omba került, de az internet szinte használhatatlan volt és kiderült, hogy nem tudok telefonálni a magyar számomról, sőt hívást sem tudtam fogadni, miközben jó sok pénzzel feltöltöttem a telefonkártyámat és biztosítottak róla, hogy Guadeloupe EU 1. zóna, minden oké lesz. Nos, nem lett az. Iszonyú rossz érzés volt, hogy totál el voltam vágva a külvilágtól.

Mivel időközben elköltöztünk a nagyvárosi lakásból a dzsungel szélére, ott nem volt internet és a haverom közölte, hogy ő ugyan nem fog 50 Eurós havidíjért internetet fizetni. Hiába tisztáztuk le mielőtt kimentem, hogy lesz internet és laptopot sem kell vinnem, mert használhatom az övét, egyik sem volt. A laptopján még office (word, excel) sem volt, így a hivatalos ügyintézés is nagyon nehézkessé vált. Végül vettem helyi feltöltős telefonkártyát, ami drága és nagyon nem jó. A magyar telefontársaságnak pedig írtam egy panaszlevelet, akik az internet díját jóváírták, de telefonhívást továbbra sem tudtam indítani a magyar kártyámról, pedig EU-n belül voltam.

Akkor most jöjjön a bizarr bankos sztorim. Lejárt a bankkártyám, tudtam róla és felhívtam a bankomat, hogy biztos legyek benne, hogy minden rendben lesz, még mielőtt elutazok. Március 1-én adták postára az új bankkártyámat, de az utazásom napjáig, március 28-ig nem érkezett meg. Végül április 15-én jött meg, 1,5 hónap alatt!!! Újpestről Újpestre!!! pedig 3 postán is jártam és végigvártam, míg átnézik az összes küldeményt, ami az enyém lehet. Ez aztán a szolgáltatás! Szóval pót bankkártyát kellett igényelnem, ami egyszerűnek tűnt, de nem volt az. Minimum tizenötször beszéltem a banki ügyintézőkkel és leveleztem is velük, személyesen is be kellett mennem, míg végül nagy nehezen sikerült elérnem, hogy utánam küldjék futárral az új bankkártyámat. Utalni nem tudtam, mert az utalási kódok soha nem érkeztek meg a telefonomra, pedig a rezsi számlák már nagyon esedékesek voltak. Így újabb drága pénzen telefonálgattam a banknak és egyik alkalommal véletlenül kiderült, hogy az ügyintéző elfelejtette a pót bankkártyámhoz hozzárendelni az utasbiztosításomat, pedig a díját szépen levonták tőlem, ahogy mindig. Már több mint 15 éve minden évben fizetem, de még csak egyszer volt rá szükségem, tavaly. Majd szétvetett a düh, mert nagyon fájt a fogam, mégsem mehettem el orvoshoz biztosítás híján. Ezután jött a hab a tortára. Hívott a bank vagy háromszor, hogy adjam már meg a karibi címemet, amit egyébként már vagy kétszer előzőleg megadtam még indulás előtt. A karibi futárcég pedig, aki kézbesítette volna a bankkártyámat, nem tudta beazonosítani a címemet, annyira a dzsungelben laktam. Ez itt a szigeten nem ritka, hogy a hivatalos címet használva sem találja a helyet a Google és így persze pl. én sem.

Senki sem tudott a futárcégnél angolul, én ugye nem tudtam franciául, sőt azt sem tudtam hol lakok, nem hogy még el is magyarázzam, franciául. Pár nappal azelőtt költöztünk az új helyre és autó híján csak azt láttam, amit az egyetlen ember, akit a szigeten akkor ismertem, megmutatott nekem. Magyarán szinte semmit. Ugyanaz a nő, akinek azt azért sikerült franciául elmondanom, hogy „Nem tudok franciául”, még háromszor felhívott aznap, hátha közben megtanultam…:)) Nagy nehezen végre találtak valakit, aki valamennyire beszélt angolul és én kénytelen voltam a lakótársam munkahelyére vitetni a kártyámat feltételesen, ha tényleg nem találnak ide. Kértem, hogy hívjanak vissza, ha neki adják át, de persze nem hívtak. Nos, ezen sem lepődtem meg.

Ezután már csak mosolyogtam, mikor az életbiztosítómtól jött egy e-mail, hogy sikeresen regisztráltam és íme az új jelszavam. Évek óta használom a netes felületet, ezért nekik is írnom kellett egy levelet, hogy nézzenek utána mi történhetett, mert nem szeretnék visszaélés áldozata lenni. Mint kiderült, rendszerhiba volt.

Mindez a sok sok ügyintézés szakadozó internettel, mobiltelefonon keresztül nagyon nehéz volt és idegtépő. Legtöbbször csak vártam, vártam hogy legyen már net és betöltsön az oldal, de nagyon lassan ment minden.

A Karib-szigeteken a banki ügyintézés úgy nézett ki, hogy elindultunk reggel korán és be lett ígérve, hogy utána megyünk a tengerhez vagy valami szép helyre. A bankból a sor az utcasarokig kígyózott és összesen egy talpalatnyi árnyék volt a harmincvalahány fokban, ahol pár órácskát álldogálnom kellett. Hiába  volt ott egy park paddal, azon kétes alakok ücsörögtek. Ez olyan gettós környék volt, hogy jobbnak láttam nem sétálgatni ott egyedül, pedig kíváncsi lettem volna milyen ott az élet. Miután a bankkal végeztünk, a 20 éves Peugeot úgy döntött, hogy mostantól nem indul be. Sajnos szerencsétlenségemre barátunk pont előtte rám parancsolt, hogy álljak odébb az autóval. Jól felhúzták a bankban és ilyenkor, mikor elöntötte a düh, nem lehetett vele beszélni, hiába mondtam, hogy nem értem miért van erre szükség, egyszerűen nem ismert pardont. Persze én voltam a hibás, mert pont a fél perc vezetésem után romlott el az autó. Ott álltunk délben a tűző napsütésben, egy amúgy is rossz autóval, aminek a hűtése csak úgy működött, ha folyamatosan után töltöttük vízzel pár óránként és most még be se indult. Gyorsan meg nem lehetett vele menni, mert akkor meg felforrt a víz benne. Intenzíven imádkoztam, mert elég reménytelennek tűnt a helyzet, hogy mi onnan autóval továbbmegyünk, amit viszont már nagyon szerettem volna, mert 2 napja dekkoltam ugyanabban a ruhában mindenféle kozmetikum és egyebek nélkül egy gettós környék nem túl szimpi lakásában. Nagy mákunk volt, mert a büfés haverjának pont volt pót aksija, így el tudtunk indulni egy óra jópofizás után, amit én már nagyon untam, mert semmit se értettem belőle, fordítást nem kaptam és csak a beígért tengerpart lebegett a szemem előtt, ugyanis ahol laktunk, onnan messze volt a tenger.

Kis utazás után újra meg kellett állnunk feltölteni a kocsit és ezután megint nem indult be. Pont el tudtunk kapni két srácot és ők betoltak. Ezt még párszor újból eljátszottuk. Ilyen autóval persze fuccsba ment a tengeres terv, örültem, hogy legalább az új munkahelyemre el tudtam jutni ilyen körülmények között, mert amúgy oda indultunk interjúra. A főnök megérkezéséig ismét jó pár óra várakozással telt a nap. Esküszöm, életemben nem vártam ennyit soha senkire, mint itt az első pár hétben: mindez már a tűrőképességem határát feszegette.

Ide vágytam:

De csak ez lett belőle: