Loading...

A térerő legyen velem

//A térerő legyen velem

A térerő legyen velem

Többször megtörtént, hogy hosszú órákat kellett várnom, miután a főbérlőm elvitt ügyet intézni, ő ment munkába és ha végzett, felvett. Nekem ez nem okozott sosem gondot, mikor pl. mentem interjúkra, akkor egy bevásárló központban vártam. Miután volt egy találkozóm egy remek tánctanárral, most is ez várt rám. GPS segítségével megtaláltam a helyet gyalog, miután ki lettem rakva a kocsiból, de persze nem tudtam bemenni, mivel egy órával hamarabb érkeztem. Iszonyú hőség volt, ezért inkább bementem a gyógyszertárba és a boltba, mert ott legalább volt légkondi. Jól elhúztam a vásárlást a kellemes hűvösben, ami itt nem nehéz, mert mindenki mindig kedélyesen elbeszélget szívesen az emberrel. Mivel lejárt a legutóbbi telefon és internet feltöltésem, megbeszéltük a főbérlőmmel, hogy mivel én telefonálni nem tudok egyáltalán, ő fog hívni és mivel rohant, azt beszéltük meg, hogy abban a buszmegállóban fog felvenni, ahol kirakott.

A tánctanár 1,5 órát késett. Volt ott egy másik lány is, egy bachata tanár, aki nem is tudta megvárni, mert különben elmegy az utolsó busza és nem tud hogy hazamenni. Mi azért ezzel a lánnyal táncikáltunk egy kicsit a hőség ellenére, mert időközben be tudtunk jutni a kertbe, illetve vicces volt, hogy több közös táncos ismerősünk is van, pedig most találkoztunk először. Le lettem tesztelve rendesen: a tánctanár táncolt velem salsát, bachatát, kizombát is. Azt mondta salsából jobb vagyok mint ő!!! persze ez nem  igaz, de nagyon jól esett és össze is haverkodtunk. Azóta az ő tánciskolájában tanítok női mozgást, salsát és bachatát.

Szabadtéri tánciskola és buli helyszín:

A megbeszélés után ott álltam a hőségben az utcán és azon gondolkodtam, hogy vajon mit csináljak ameddig nem jön értem a sofőröm. Nem volt nálam semmi, csak tánccipő, mivel úgy készültem hogy kora délután indulunk haza. Végül, mivel nagyon meleg volt, úgy döntöttem, hogy elmegyek megmártózni a tengerbe. Elmentem a part legvégére, ahol nem voltak sokan, a szép kis Tommy Hilfiger táskámat próbáltam eldugni a sziklák közé és ledobtam a textilt. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen merész voltam és hogy átvettem én is a lazaságot, vagyis hogy fürdőruha híján is fürödtem. Belevetettem magam a habokba fehérneműben és úgy éreztem, ez volt az aznapi legjobb ötletem, hisz isteni volt a víz és végre lehűltem kicsit. Nem mellesleg pedig szemben a kedvenc lakatlan szigetemben gyönyörködhettem.

Gosier lakatlan szigete:

Mivel nem volt nálam fényvédő és eléggé égetett a nap, így jobbnak láttam továbbállni. Csináltam fényképeket és megkértem egy srácot, hogy csináljon rólam. A srác szintén táncos és mivel épp semmi dolga nem volt, hozzám csapódott és elkísért telefon feltöltési lehetőséget nézni. Végül megmutatott egy utazási irodát, ami zárva volt, de tudta a wifi kódját, így legalább netezni tudtam a lépcsőn ülve, ha már telefonálni nem.

A távolból is kedvenc szigetem látványa tárult elém:

Jól eldumáltunk, mivel táncos volt, egyből lett közös témánk és amúgy is kíváncsi voltam a fiatalok itteni életfelfogására. Miután láttam, hogy a főbérlőm nem volt fenn a neten és nem is hívott, kezdett kicsit idegesíteni a bizonytalanság, meg hogy semmit se tudok így tervezni. A srác is mondta, hogy szerinte induljak el a busszal, mert 4 óra  körül elmegy az utolsó busz. Végül úgy döntöttem, inkább megvárom és mivel már éhes voltam és a toalett kérdés is időszerű volt, elmentem kajálni a tengerpartra. Ott az asztalukhoz invitált egy idősebb idegenvezető pasi meg egy kedves francia lány. A lánnyal végül letelepedtünk a tengerhez és jót beszélgettünk.

La Datcha népszerű tengerpartja, ahol este is mindig vannak fürdőzők és strand-röplabdázni is lehet:

Időközben Cedric felhívott és többször módosította az időpontot arra vonatkozóan, hogy mikor vesz fel. Még maradtam volna a lánnyal dumcsizni, de gyalog kb. fél órás volt az út a találkozóhelyig és kezdett sötétedni, így jobbnak láttam elindulni.

Az úton rengetegen leszólítottak, sziszegtek, az itteniek nem szégyellősek, kezdeményeznek rendesen, így nagyon gyorsan szedegettem a lábaimat és húzogattam lefelé a szűk szoknyámat. A buszmegállóban nem volt semmi ülőalkalmatosság, a padkára ültem és vártam. Miután eltelt fél óra és nem jött a sofőröm, elkezdtem aggódni és egy kellemetlen érzés fogott el. Mikor eltelt 1,5 óra, akkor már az elkeseredés és sírás határán voltam, mert sötét lett, egyre több ember jött oda hozzám ismerkedni, amit már untam és kellemetlen is volt. Belegondoltam, mi van ha történt vele valami, ha egy kanyart nem jól vett be vagy hasonlók. Közben egy idegent megkértem, hadd telefonáljak az ő telefonjával egyet, de csak hangposta jelentkezett. Na ekkor már tényleg nagyon ki voltam készülve, mert egy szőke lánynak egyedül nem annyira jó ötlet este egyedül mászkálni errefelé, márpedig el kellett kezdenem latolgatni a lehetőségeimet:

  • stoppolok, mivel taxi nincs, de a sötétben nehéz megállapítani hogy ki a jó arc és ki a rossz
  • fél órás gyaloglással elmegyek a wifi helyig és minden itteni jóbarátomnak írok a Facebookon, hogy valaki vigyen haza, mert itt ragadtam
  • maradok és szidom magamat, hogy mi a frásznak kellett nekem a Karib-szigetekre jönni

Végül maradtam a harmadik verziónál…:) kisvártatva üzenetet kaptam, hogy úton van és bocsi, de nincs térerő ott ahol van. Innen számítva még majd egy órát vártam, de ekkor legalább már nyugodtabban.

Este 6-tól 9-ig ültem és álltam a buszmegállóban!!! Bár volt nálam könyv, amikor még láttam volna olvasni nem tudtam koncentrálni az idegességtől, később meg már túl sötét volt hozzá. Persze végül elnézést kért és otthon meg is beszéltük mi okozhatta a félreértést, de ettől még sajnos az idegrendszeremet abban a pár órában eléggé megviselték a történtek.

By | 2017-12-14T07:05:38+00:00 szeptember 2nd, 2017|Guadeloupe|0 hozzászólás

About the Author:

Hagyj üzenetet

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..