Sokan kérdeztek engem a hurrikánokról és azok hatásairól. Nos, az Irma és a Jose hurrikán a mi szigetünkre nem volt nagy hatással, a Maria viszont igen. Eleinte „csak” trópusi vihar volt, végül mire ideért már 5-ös kategóriájú lett, mint az Irma. Szeptemberben majdnem minden hétre jutott egy hurrikán, pont elég volt tapasztalatnak.

Az előző két hurrikán negatív hatásait nem nagyon vettem észre, csak annyit, hogy a tengerparti utcák homokosak lettek, illetve pár helyen megrongálódott ez-az, főleg olyan dolgok, amik nem lettek jól rögzítve, de épületekben és a tengerpartokban nagy kár nem lett.

Szinte semmit sem aludtam a hurrikán éjjelén, jó hangosan hallgattam a zenét, hogy ne halljam annyira a vihart és ebbe olykor belealudtam, de időről időre felébredtem a hangos zajra, ami számomra félelmetes és ijesztő volt. Felvettem a vihar hangját a telefonommal, zárt ablakok mellett is olyan volt, mintha egy hajón a tengeren hánykolódnánk. Olykor azt éreztem, hogy Úristen, a 300 km-es szél leszedi a ház oldalát, a műanyag redőnyöket rendesen próbára tette. Az eső pedig annyira heves volt, hogy egy idő után folyt be a víz a házba is, pedig meg van emelve a földhöz képest, van terasz is. Szerencsére a ház garázs melletti oldala süllyesztett, vagyis egy jó nagy rakás földrész van ott és ez szerintem remekül védi a házat, a kis bérelt autómat is oda parkoltam és hála Istennek megúszta a vihart. Pont a ház oldalánál van egy jóval alacsonyabban fekvő terület, ahova a rengeteg víz elfolyhatott, de még így is állt a víz a kertben.

A vihar éjjel tört ki és egész éjszaka tombolt. Még másnap délben is tartott, így „szobafogságban” voltunk, de legalább egy-egy ablakot résnyire ki lehetett már nyitni, így volt oxigén végre, aminek a hiányától nagyon szenvedtem, mert azért elég meleg volt, áram viszont nuku. Itt spéci ablakok vannak, kicsik, keskenyek, ilyen kis esőterelő nyílásokkal, így lehet szabályozni, akár nagyon kis résnyire is ki lehet nyitni biztonságosan ilyen időben is. Ilyenkor hurrikán idején napokig nincs áram, se telefonvonal, se internet, se bolt, megáll az élet. Vizet, ha egyáltalán van, ez idő tájt nem ajánlatos a csapból inni. Rossz érzés volt a bizonytalanság.

Sajnos Kubában is okozott problémákat a hurrikán, láttam az embereket, hogy Havannában a derékig érő vízben közlekednek. Hihetetlen csodálatos az életfelfogásuk, még így is énekeltek és táncoltak. Bele sem merek gondolni a nőknek milyen problémákat okozhatott az utcán folyó koszos víz. Nagy álmom, hogy Kubába eljussak, itt körözök körülötte jó ideje, mint egy sas. A Maria hurrikán sajnos „kis” Dominikát, vagyis a Dominikai Közösséget is nagy mértékben érintette. Tavaly ott is jártam és nagyon tetszett, az egész sziget olyan, mint egy érintetlen dzsungel.

Összességében nagyon hálás vagyok az Égieknek, mert az előző két hurrikán csodával határos módon elkerült minket, mert megváltozott az irányuk. Pedig nagyon közel voltak hozzánk. A Jose idején még az én városom, Sainte-Anne is ott volt a listán, mint veszélyeztetett terület, később már nem. Voltak, akiket állítólag ki is kellett telepíteni. Ha a hurrikán fekete szeme elér minket, nem sok minden maradt volna ebből a paradicsomi helyből:

Hihetetlen, de többször is akkor csináltam tojáskrémet valami érthetetlen okból kifolyólag, amikor a hurrikán miatt nem volt áram, így hűtés se. A vihar előtti este óriási szerencsével még épp meg tudtam melegíteni a vacsimat, aztán kihunytak a fények mindenütt és jött a romantikus gyertyázás.

Miután jobb lett a helyzet, a háztulajdonosom elment körülnézni, én meg kihasználtam az alkalmat, hogy kiengedjem a gőzt. Stílusosan R-GO-t hallgattam, a Létezem című számmal indítottam és énekeltem torkom szakadtából. Mert jól esett. („Mit szólsz, milyen az élet? Az a fontos, az a fontos, hogy élek…”)  Tényleg örültem, hisz fogalmam sem volt, hogy mire számítsak az Irma szörnyű pusztítása után és nem volt jó érzés a félelem, mivel nekem ez az egész merőben új volt.

Az itteni csodálatos zouk zene és a kiváló gyömbérsör, ami ebben a félelmetes helyzetben is mosolyt tudott csalni olykor az arcomra. A zouk annyira hangulatos, rám úgy hat, mint valami drog. Táncolni rá pedig mennyei. Fantasztikus, hogy a karib-szigeteki embereknek ez a nemzeti táncuk, még az időseknél is ilyen zene szűrődik ki a házakból, általában ez szól a buszon, a boltokban, a kocsikban és minden összejövetelen táncolják, mindenki. Eleve az ölelésnek nagyon pozitív hatása van a testre-szellemre, így együtt meg a zenével, tánccal tényleg csodás. Kár, hogy mi magyarok totál elhagytuk ezt a virtusunkat, régen ahogy a fekete-fehér filmeken lehetett látni, meg a családi beszámolók alapján, alkalomadtán mindenki énekelt és táncolt, manapság lassan a jó magyar nótákat is elfelejtjük. Bár én  évekig népi táncoltam és szeretem a magyar népzenét, a nótákat és a cigányzenét is, ezt a karibi „chill-out” zenét sokkal inkább a szívemhez közelebbinek érzem.

Talán ez az egyetlen zouk videóklipp ahol bundában és nem egy szál kis fürdőruciban lehet látni a szereplőket:

 

Hétfő éjjel kezdődött a hurrikán és szerda délelőtt jött vissza az áram. Sajnos a főváros egy része víz alá került és a kertben is tönkrement sok növény.

A kertben a hurrikán előtt kisebb fák, bokrok szegélyezték a füves részt, nos ez most eltűnt:

Pár napja találkoztam egy lánnyal, aki alsó-tagozatosokat tanít és Saint-Martinon élt. A bérelt házát totál letarolta a hurrikán, mindenét elveszítette, nem is tudja hol fog majd élni, mert a helyiek 90%-a elveszítette a házát. Ő most a mi szigetünkön lakik az anyukájánál. Saint-Martinon sajnos nagyon súlyos gondokat okozott ez a katasztrófa. Mindenki mondta nekem, hogy milyen szuper hely, menjek oda dolgozni, mert nagyon sok a turista, főleg amerikaiak, sok a híresség, mert nagyon divatos bárok és szórakozóhelyek vannak és a sziget hangulata, atmoszférája különleges és biztosan találnék jól fizető munkát. Milyen jó hogy maradtam. Sajnos pár évig ezt nem igen lehet majd élvezni.

Mivel a repülőtér is megrongálódott, jó ideig csak katonai gépek közlekedhettek, így el se lehetett menekülni a szigetről, az élet megállt, nem volt az embereknek élelme és vize, ráadásul helyi bandák kezdték el fenyegetni az embereket, illetve fosztogattak és raboltak. Hála Istennek most már helyre állt a rend és ez a lány is el tudott repülni ide például. De el nem tudom képzelni az ottaniak miből fognak megélni, hisz mindenki a turizmusból élt, ami most ugye nincs. Sajnálom őket nagyon! Hihetetlen, hogy ez a lány a történtek ellenére milyen pozitív és mosolygós. Kérdeztem tőle, hogy lehetséges ez, ha mindenét elveszítette… Mondta, hogy legjobban a könyveit sajnálja, mivel ugye tanár, de nagyon örül, hogy életben maradt. Kemény volt átvészelni a vihart. Most azon a szigeten egyenlőre nincs tanítás és nincs áram, még víz se, várnak. Az iskolában ahol ő tanított most családok laknak, akik elveszítették a házaikat, így még őket is el kell helyezni valahol, utána lehet megkezdeni a tanítást. Rengeteg borzalmas képet és videót láttam az ottani állapotokról, mert van egy barátom, akinek ott él a családja és amúgy is nagyon közlékeny.

Aki esetleg azt gondolná Magyarország nem jó hely, az gondolja át még egyszer… és azt is, hogy mekkora áldás, hogy ott szinte sosincs gond a vízzel és az internettel! Mekkora öröm volt számomra az a reggel, amikor végre rendesen folyt a víz a csapból, főleg mikor lett áram és újra fel tudtam venni a kapcsolatot a külvilággal.