Sürgősen autót kellett bérelnem szombat estére, mert a La Candela Tánciskola vezetője felkért, hogy tanítsak vele bachatát. Bár izgultam, nagyon boldog voltam hogy ilyen hamar jött a lehetőség a tánctanításra.

A kurzusra egyre csak jöttek az emberek,  én pedig egyedül fogadtam őket, dumcsiztam velük, úgy ahogy elboldogultam félig angolul-félig franciául. Nagyon örültem, mert jöttek az órára spanyolok is, akik közül egy lányt már ismertem. Jó sokan lettek végül, kb 25 lány és 10 fiú. Itt az emberek nagyon kedvesek és nyitottak egymásra, alapvetően lazák. A táncpartnerem fél percben megmutatta mit fogunk tanítani. Kicsit nehéz volt koncentrálni, mert keveset aludtam éjjel, nehéz nap volt mögöttem és mivel a táncos szakszavak csak egy részét tudtam franciául, a mozdulatokból tudtam csak következtetni mi fog jönni épp, mit kellene nekem bemutatnom… A páros tánc tanítása már sokkal könnyebb volt, mert ott ugye vezet a partnerem, én meg követem.

A La Candela Tánciskolában tanítok többek közt:

Sajnos a tanítás utáni buliban nem maradhattam, mert el kellett mennem egy most nyílt bárba üzleti megbeszélésre, így is késéssel indultam, mivel elhúzódott a kezdés ideje. Odajött kíváncsiságból egy ismerősöm az órámra és mivel kíváncsi volt ő is az új, divatos szórakozóhelyre eljött velem, de én vezettem. Na, itt kezdődött a nap legnehezebb része, mivel életem első önálló vezetési napján a GPS-em totál máshova vitt minket. Ismerősöm nagy mellénnyel mondta, hogy ő régimódi pasi, ő sose használ ilyen baromságokat mint a GPS, meg ő ugye helyi lakos, sose téved el…hát velem sikerült neki. Jó hosszan mentünk úttalan utakon egyre beljebb a dzsungeles rész felé. Egy idő után visszafordultam, de addigra jó sok kanyargós utat meg kellett tennem, amitől totál elfáradtam. Miután éjjel kb. háromszor tettem meg ugyanazt a kört az ő javaslatára autópályákról visszafordulva, kezdtem kicsit ideges lenni, nem csak a benzin pocsékolása miatt. Ráadásul a háztulajdonosom, aki megszervezte nekem az üzleti találkozót, már órák óta várt rám és öt percenként hívott, hogy hol vagyok, de nem tudtam elmondani neki franciául. Az anyósülésen ülő ismerősöm többször beszélt vele, de úgy tűnik nem csak a GPS nem ment neki, hanem a tájékozódás sem. Végül odáig jutottunk, hogy miközben beszélt a főbérlőmmel, a kezemre csapott és ordítozott velem, hogy merre menjek, meg hogy mire várok, induljak már. Mondanom sem kell, nem bírom elviselni az erőszakosság semmilyen formáját, főleg azt nem, ha valaki megszabja mit csináljak, ráadásul az én autómban. A telefont is majdnem kitépte a kezemből, hogy ő beszélhessen egyből. Ekkor szívem szerint kiraktam volna az út szélén, annyira borzasztóan viselkedett. Nagy nehezen végül rájöttünk, hogy volt egy kis utca, ahol jobbra el kellett volna fordulni és azt ott mindig elvétettük, mert annyira nem volt valószínű, hogy egy divatos bár ennyire a természet közelében van. Nyilván a férfiúi büszkeségét sértette, hogy eltévedtünk többször is, így hogy ezt kompenzálja, folyamatosan beszólogatott, hogy „inkább vezetek én, meg minek kérdezgetek, hát ez annyira egyértelmű, meg menjek már, minek lassítok a szerpentinen, ha ő beszáll egy új autóba egyből tudja vezetni, nem kell hozzászokni  stb.” Mondtam neki, hogy ez a legelső utam a bérelt autóval és amúgy se vagyok hozzászokva az állandóan kanyargós utakhoz, nehéz nap áll mögöttem és rossz a tájékozódó képességem, nem mellesleg éjszaka van. Persze mindez nem hatotta meg, így innentől fogva nem igazán akartam vele beszélgetni. A helyre megérkezve tényleg egy divatos, színvonalas bárban találtuk magunkat, körben óriási pálmafák, erdő szemben, de nem igazán tudtam élvezni. Pont ott tárgyalt a volt kubai táncpartnerem is a managerrel, akire én is vártam. Végül kb. 1,5 órás várakozás után tudtam beszélni vele és azalatt végig arra koncentráltam, hogy félre tudjam tenni negatív érzéseimet az okoskodó és erőszakos mitfahreremmel kapcsolatban és képes legyek vele pár szót beszélgetni, mert tudtam hogy teljesen felesleges neki bármit is elmagyarázni a gázos viselkedéséről, úgysem akarok ezután soha többet találkozni vele, az biztos. A megbeszélés után Okoskát visszavittem a kocsijához, elköszöntünk (örökre) egymástól én pedig visszamentem az otthagyott táncos buliba. Sajnos már csak lézengtek az emberek, illetve páran még táncoltak. Szomorú voltam, hogy nem bulizhattam, meg az első benyomásnak se tett jót rólam, hogy nem maradtam az első bemutatkozó tanításom után. Az utolsó számok egyikére felkért egy ismerősöm, de olyan szag áradt belőle, hogy a végére a nyakam igencsak megfájdult, mivel nyújtanom kellett minél messzebbre, hogy más szagot is be tudjak lélegezni mint amit ő kínált. Szóval nem voltam boldog… Egyetlen egy jót táncoltam csak egész este, a táncpartneremmel. Ráadásul holt fáradtan még előttem volt vagy 25 km éjjeli kanyargós vezetés hajnal 2.30-kor egy totál új autóval egy idegen helyen. De megcsináltam! Hazaértem GPS segítsége nélkül és el se tévedtem! Annyira boldog voltam! Ennek ellenére ezen az estén inkább a pszichoterápiát kellett volna választanom a tánc helyett, azt hiszem (lásd legfelső kép)…:))