A srác, akitől bérlem a házat azt mondta tud nekem adni autót bérbe, de itt a tipikus helyi viszonyoknak megfelelően az autószerelő hiába mondta, hogy kész az autó, miután megnyugtatott ezzel minket egyszerűen nem vette fel a telefont… én meg csak vártam, vártam, és bizakodtam, hogy talán ma, talán holnap lesz autóm, de nem. Itt autó nélkül nagyon nehéz boldogulni. Busz megy a főútvonalon, de nincs konkrét menetrend, vagy jön vagy nem és a hőségben a napon állni ki tudja mennyit nem annyira vonzó időtöltés. Kb. délután 5 után pedig nem nagyon van busz, tehát este sincs tömegközlekedés. Marad a stoppolás vagy a barátok segítsége.

Végül miután már a tulaj is azt gondolta, hogy ez reménytelen és látta rajtam a szomorúságot, hogy ismét nem tudtam eljutni sehova, se kirándulni, se táncolni hetek óta, megsajnált és rászántuk a szombatot hogy béreljünk nekem autót.

Előzetesen jó pár autóbérlős céget felhívtam és a barátaim is segítettek cégeket ajánlani de mind drága volt. Kiderült, hogy ahol pár hónapja személyesen voltam és adtak egy árat, az már nem érvényes és nem is találtuk meg a helyet, így tök feleslegesen autóztunk egy csomót. Mivel kevesen beszélnek angolul, a tulaj hívogatta fel az autókölcsönzőket, hogy egyáltalán érdemes-e elmennünk a helyszínre. Ez is elég nehézkesen ment, mert valamit mindig elfelejtett megkérdezni vagy elmondani. Eléggé el voltak rugaszkodva legtöbben a valóságtól, hisz holtszezonban / hurrikános időszakban, szeptemberben 20-22 EUR-ót akartak elkérni egy napra a bérlésért. Már egy hete egyeztettem egy ismerősöm ismerősével franciául e-mailben autóbérlésről, végül kiderült az utolsó pillanatban, hogy nem tud bankkártyát elfogadni a kaució kifizetésére, ami elég borsos összeg, így még pénzt is ki kellett vennem. Jó pár telefonos eligazítás után találtuk csak meg őket. Nos az egész tranzakcióról két, kézzel írott pár soros francia szöveget kaptam, azt is csak azért mert kértem, semmi szerződés vagy ilyenek. Ha az embernek jó ismerősei vannak itt, mindent el tud intézni, jó áron. Nekem most napi 15 EUR alá sikerült mennem. Hihetetlen lazaság van itt bizonyos dolgokban, én csak néztem. A lényeg, hogy felfénylett előttem a várva várt szabadság egy kis klímás, Citroen személyében. Na, ez a nap még tartogatott meglepetéseket, de gondoltam is, hogy nem lesz egyszerű ez az éjjelismeretlenhelyenvezetős történet az én „remek” tájékozódó képességemmel, de inkább a nehézségek, mint otthon ülni a bulik helyett. Végre mostmár az én autómból is üvölt a ZOUK zene a helyi rádió jóvoltából. Teljesen elvarázsol, megnyugtat és egy romantikus világban érzem magam, ha meghallom.

Később megtudtam, hogy egy helyi, itt élő barátom is hasonló áron bérel autót, úgyhogy szerencse, hogy nem mentem bele a drágább verzióba. Ha valaki két hónapnál több időre bérel autót, akkor az jóval olcsóbb, illetve érdemes a lakást kiadótól is megkérdezni, nincs-e ismerőse, aki autót ad bérbe. Érdemes már a szezon, november-december előtt megállapodni, akkor talán kedvezőbb árat lehet kialkudni. Főszezonban alig van autó és emiatt az árak is elszállhatnak. Elmondhatom, hogy mostanság már a WC-re is kocsival járok, ugyanis pont ez a vége autókám rendszámának…:))